Raktártakarítás úgy, hogy még haszon is legyen belőle!

Apám öntödéjében jött most egy kis üresjárat, az üzemvezetők pedig úgy döntöttek, kihasználják az alkalmat, és kitakarítják az egész öntödét. Mivel a pénz jól jön, én is beszálltam a kisbuszba, ami a papát viszi minden reggel munkába, mert bár a gépekhez ugyan nem nyúlhatok, takarítani azért még tudok.

Persze komoly dolgokat most sem bíztak rám, egy „kívülállóra”, ehelyett megkaptam az egyik raktár rendbetételének feladatát. Gumikesztyű, seprű, lapát, vödör, szivacs, felmosó… azt hittem ennyire lesz csak szükségem. Aztán kinyitották előttem a raktár ajtaját, és egyből tudtam, hogy ide legalább egy konténer kéne.

Ami kacatot el tudsz képzelni, az ott volt

Tudtam róla, hogy nem mai az öntöde, és számítottam is rá, hogy sok régi cuccot fogok benne találni… de ez azért sok volt. Teljesen használhatatlan régi rádiók, kicsorbult kések, használt villanykörték tömegei – mintha nem is raktárnak, hanem szemetesnek használták volna ezt a nagyobb garázs méretű helyiséget. De nem bántam, mert a munkaóráimat fizették, én meg igazából vagyok annyira takarításmániás, hogy akár élvezzem is a dolgot.

Először még csak egy zsákot kértem apám főnökétől, és abba dobáltam válogatás nélkül a poros, törött, legalább 30-40 éves kacatokat, amik ha nem lettek volna ilyen rossz állapotban, akár egy múzeumnak is el lehetett volna adni.

És itt villant át a fejemen a gondolat, hogy mi lenne, ha pénzt lehetne ezekből csinálni? Akkor egy legyintéssel elintéztem a dolgot, mert tényleg csak szemétről beszélhettünk, de később ez az ötlet még visszatért.

A raktárt röpke 2-3 óra alatt kipakoltam, felsöpörtem, és felmostam. Amíg vártam, hogy száradjon, kértem néhány fölösleges papírdobozt a főnöktől, és abba dobáltam azokat, amiket se én, se ő nem talált hasznosnak. Büszkeséget éreztem, amikor végül minden tisztán, katonás rendben állt a raktár polcain, de a főnök csak ennyit fűzött hozzá: „Redben van. Akkor jöhet a következő!”

A másik raktár már tényleg rejtett valami hasznosat

Nem mondom, meglepődtem, amikor ezeket a szavakat kimondva átvezetett az öntöde másik felére, ahol állt egy, a másikra megtévesztésig hasonló raktár. Már gyakorlott mozdulattal készítettem elő a zsákokat, és kezdtem el felbontani az polcokon sorakozó dobozokat.

Eleinte itt is csak kacatok voltak, de ezek legalább nem azonnal szemétbe valók voltak, csupán az itt eltöltött évtizedek során valószínűleg használhatatlanná váltak. Ezeknél már tényleg elgondolkoztam, hogy muzeális értékük is lehet, és feldobhatnám őket valamilyen apróhirdetéses oldalra. Aztán megint félredobtam az ötletet, amikor megláttam valami egészen mást:

Az egyik polcról kiderült, hogy igazából nem is egy polc, hanem egy kanapé, amit addig teljesen betemettek a dobozok. Tökéletesen jó állapotban lévő, szerintem alig 10-15 éves bútordarab volt, amit valamelyik dolgozó valószínűleg itt akart tárolni egy ideig. Megmutattam a főnöknek, ő pedig körbekérdezett a fiúknál, de senki sem ismert rá. Ezután pedig jött a kérdés, hogy akkor mi legyen vele?

Ha van valamid, ami nem kell, de jó, akkor tegyél föl apróhirdetést!

Mivel nagyon üldögélni nem lehet az öntödésben, ráadásul egy ilyen környezetben nem is mutatna jól egy határozottan nappaliba való kanapé, ezért úgy döntöttük, hogy megszabadulunk tőle. Az már az én ötletem volt, hogy ne egy konténert töltsük tele vele, hanem tegyük valamennyire hasznossá, és próbáljuk eladni! A főnöknek tetszett az ötlet, és megkért, hogy ezután gyűjtsek egy halomba mindent, amit csak használhatónak találok.

Én össze is szedtem az összes bontatlan telefont, a soha nem használt munkaruhákat, munkavédelmi kesztyűket, teljesen ép ládákat… egyszóval mindent, amivel kapcsolatban föl lehetne tenni egy apróhirdetést.

Amíg én kitakarítottam a kipakolt raktárt, addig hallottam, hogy a főnök nagyban fotózgatja a cuccokat, hogy képpel együtt tölthesse fel őket egy apróhirdetéses oldalra. Fogalmam sincs, sikerült-e ezzel az ötlettel valamennyi plusz pénzhez juttatni az öntödét, az viszont biztos, hogy messze hasznosabb volt így megoldani a dolgot, mintha külön kérettünk volna egy konténert. Így minden befért néhány zsákba, a raktárak csillognak-villognak, én megkaptam a pénzemet, és remélhetőleg a kanapé is gazdára talál jó sok év várakozás után.