Amikor a fém babakocsi jó ötletnek tűnik, de nem az

Élvezem néha nagyapám örökségét. Tudni kell, hogy egy remek szakember volt, olyan remekül dolgozott fémekkel, hogy azt el mondani nem lehet és miután eltávozott közülünk, a munkái tovább éltetik, mert mindegyik egy igazi kincs. A családra hagyta műhelyét, amit apám nem akar felszámoltatni, mondván még is csak örökség és még hátha valamelyik unoka azt a mesterséget választja… Mondanom sem kell, hogy mennyi családi vita ment azon, hogy jobban jönne a pénz, amit a műhelyből kapnánk, mint egy feltételezésre alapozva békén hagyni. Apám hajthatatlan ez ügyben, szóval elkezdtem foglalkozni a témával és vasöntéses videókat néztem. Mindez körülbelül 2 éve történhetett.

Annyira belelkesedtem a videóktól, hogy elkezdtem dolgozni a műhelyben, több kevesebb sikerrel, de 1 hét után, már egész felismerhető dolgokat tudtam létrehozni. Akkor tájt jelentette be nővérem az első gyereküket. Kitaláltam, hogy elkészítek nekik a baba jöttére egy babakocsit. Rengeteg munkám volt benne, folyamatos mérések, számítások, majd maga a munkafolyamat, és azt még nem is tettem hozzá, hogy mennyi mindennek kellett utána néznem, viszont a lelkesedésemet nem lombozta le semmi. 2 hónappal előbb kész lettem a babakocsival. Már az egész családnak a tudtára adtam milyen ajándékkal készülök, nővéreméknek is üzentem, hogy babakocsit ne vegyenek, mert már én megcsináltam nekik. Nem engedtem, hogy a debütáló előtt bárki lássa, ám egyszer még is ki lepp próbálva, cimborám 1 éves unokaöccsével le akartam tesztelni, hogy kifogástalan-e.

Sajnos csak negatív tapasztalatom lett a dologból. Fogalmam sincs, hogy milyen kialakítást sikerült létrehoznom, de szó szerint bárhogyan tettük a babakocsiba a gyereket, az állandóan kiesett, kidőlt belőle… Még jó, hogy nem lett túl magas, így a kölyök nem ütötte meg magát egyik alkalommal sem.

Új ajándékötletet kellett kitalálnom, mert egy ilyet nem adhatok még se át, hát kipotyogna belőle a baba, de mivel már lebeszéltem őket a vásárlásról, muszáj volt ezt adnom, csak nem saját gyártmányt. Körbe is kérdeztem gyorsan az internet népét, hogy ajánljanak nekem olyan oldalakat, ahol minőségi, egyedi babakocsikat tudok beszerezni, majd a sok válasz közt, rátaláltam erre a linkre: https://babakocsik.hu/collections/sport-babakocsik  és megdöbbenve tapasztaltam, ami rajta van.

Nem is gondoltam, hogy vannak a világon sport babakocsik, vagy bármilyen egyéb fajtájú gyerektologató eszköz. Mindenesetre hamar meggyőzött, mert látszott már a képek alapján is, hogy minőség termékekkel van dolga az embernek. Gyorsan újragondoltam, a helyzetet és rájöttem, hogy nővéremék igen sportos család, legalábbis a férjével még mindig abba a konditerembe járnak, ahol megismerkedtek, szóval lehet, hasznát veszik a kifinomult formatervezésnek és pakolási adottságainak, amit ezek a sport babaverdák tudnak.

Amit az oldalon találtam, kompakt több állásba hozható, puha kárpittal rendelkező, összehajtható babaverda. Azt is olvastam róla, hogy elég lapos helyzetbe hozható, az újszülöttek számára és pozíció váltás esetén is a kupolája mindig úgy változik, hogy a legnagyobb védelmet nyújtsa a benne lévő gyermeknek. A könnyed kezelhetősége nagy előnyt és kényelmet jelent utazáskor.

Engem meggyőztek, hogy innen kell rendelnem, mert mind az oldal felépítése, mind a termékekről való leírás kifogástalannak tűnik, ezért nyugodtszívvel hagytam ott a pénzemet, hogy nővéreméknek egy jó meglepetést tudjak szerezni! Sikerült is! Emlékszem, mennyire örültek a kompakt, sport babakocsinak, mert nem csak designos, de kényelmes és könnyű is.

Azóta a másik gyerekhez is szívesen használják, mert nem ment tönkre. Még jó, hogy nem az én összetákolt szerkezetemet adtam oda, amiből kiesik a gyerek, kényelmetlen, nehéz és csúnya. Maximum annyi pozitívuma lehet, hogy az én kezem munkája, de funkcionálisan semmire sem jó.

Örülök, hogy megismertem ezt az oldalt, mert a lehető legjobbat tudtam ajándékozni nővéreméknek. Gyakran mesélik azóta, hogy sokan érdeklődnek, honnan van a babajárgány és büszkén mesélik, hogy én ajándékoztam neki, és a legjobbaktól szereztem be. Én is nyugodt szívvel ajánlom ismerőseimnek, akik már babaprojektbe vannak, hogy nyugodt szívvel forduljanak a babakocsi.hu-hoz, mert minőséget kapnak a pénzükért!

Az öntöde sajnos azóta nem volt használva, de bármikor újra beüzemelhető, remélem, hamarosan kipattan valami új ötlet, amit szívesen megvalósítanék!